A nemzetközi π nap megünnepléséhez kapcsolódóan, 2024 márciusában, ismét megtartottuk felsős diákjaink részére a „π – hét” elnevezésű matematikai versenyhetet.
A három fős csapatok négy napon keresztül kaptak közös munkával, kreativitással megoldható játékos és logikai feladatokat. A hét folyamán minden nap új és érdekes információkat gyűjthettek a tanulók a π szám történetéről (múltjáról és jelenéről). A π számot a számjegyeivel két tizedesjegyig megegyező napon, azaz március tizennegyedikén (3.14) ünnepeljük. Erre a napra, az eseménysor végére, minden elemében különleges, QR kóddal elérhető és online kitölthető, záró feladatsorral is készültünk.
A versenyen majdnem száz diák vett részt. Az oklevél mellé tárgynyeremény is dukált, melynek évfolyamonként az első három csapat és az első matek tagozatos csapat örülhetett. Idén pár aprósággal kedveskedtünk azoknak is, akik ugyan a dobogóról lemaradtak, de határidőre teljesítettek minden feladatot.
A verseny lebonyolításához nyújtott segítséget köszönjük a Fabriczius Alapítványnak és a matematika – informatika munkaközösség tagjainak.
A verseny eredménye:
5-6. évfolyam
I. hely: Bálint Marcell, Homik Dávid, Magyari Konrád (6.g)
II.hely: Mehlhoffer Janka, Nagy Liliána, Takács Zita (6.a)
III.hely: Pálos Luca, Czene Emma, Makár Zoé (5.d)
5-6. évfolyam – matematika tagozat
I. hely: Almási Krisztián, Tokai Zétény, Lőrincz Nimród (6.b)
7-8. évfolyam
I.hely: Kovács Maja, Őri Flóra, Radics Laura (8.a)
II.hely: Alsulaimani Jamal, Diószegi Márton, Kapuvári Márton (8.c)
III.hely: Fekete Gabriella, Homa Lívia, Tenyei Nikoletta (8.c)
Az elért eredményekhez gratulálunk!
További híreink...
Asztalitenisz diákolimpia, körzeti forduló. Veresegyház 2024.11.22.
Vers- és prózamondó verseny iskolai fordulója a felső tagozaton
Értesítés notebook átvételről